A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján hétfő este Somogyszil külterületén egy sofőr anyagi káros közúti közlekedési balesetet szenvedett, elvesztette uralmát az autója irányítása felett, majd árokba csúszott.

A nő miután kiszállt a járművéből, az út szélén elütötte őt egy arra közlekedő Volkswagen Passat, amelynek vezetője megállás nélkül továbbhajtott. Az asszony a baleset következtében megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek eredményeként Somogyszil külterületén, egy szántóföldön hátrahagyva találták meg a keresett járművet. A helyszíni szemle adatai alapján az elkövetők megpróbálták felgyújtani a kocsit, amelyről a rendszámokat is eltávolították.

Az igali rendőrök a kaposvári baleset-helyszínelő segítségével azonosítottak két büssüi lakost, akiket másnap elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A rendőrök a 33 éves és a 26 éves férfiakat segítségnyújtás elmulasztása bűntett és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a járművet pedig lefoglalták.


Fotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFKFotó: SMRFK
Fotó: SMRFK
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: somogyszil, gázolás, baleset, kék hírek