A Siófoki Rendőrkapitányság 14060/180/2019. bü. szám alatt nyomozást folytat fogolyszökés vétségének gyanúja miatt az 50 éves Sütő Csaba siófoki lakos ellen.

A férfivel szemben kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények elkövetése miatt az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig a terhelt mozgását nyomon követő eszközzel ellenőrzött bűnügyi felügyelet került elrendelésre. Sütő Csaba a nyomkövető eszközt eltávolította, majd ismeretlen helyre távozott.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 300.000,- forint, azaz háromszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Sütő Csaba felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgál, ami a körözött személy elfogását eredményezi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a személlyel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen a főkapitányságon, illetve bármelyik rendőri szervnél. Hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-82/502-700-as hívószámon, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es és a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: nyomravezető, nyomkövető, fogolyszökés, kábítószer, elfog, köröz, kék hírek