A Kaposvári Járási Ügyészség minősített súlyos testi sértés és garázdaság miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a 29 éves letartóztatásban lévő kaposvári férfival szemben, aki – miután már több esetben volt személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt büntetve – újabb erőszakos és garázda bűncselekményeket követett el Kaposváron.

A küzdősportokban jártassággal rendelkező férfi már több alkalommal állt bíróság előtt erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt; legutóbb 2018 közepén szabadult 3 év 6 hónap börtönbüntetéséből, melyet különös visszaesőként garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt szabtak ki vele szemben.

A vádlott rendszerint a kaposvári áruházak környékén tartózkodott, ahol italozó életmódot folytatva többször került konfliktusba a társaságában lévőkkel. A férfi 2020 januárjában egy asszonnyal közösen fogyasztott el nagyobb mennyiségű alkoholt, amitől agresszív lett és járókelők szeme láttára nekitámadt az ittas állapota miatt érdemi védekezést kifejteni nem képes társának. Az asszonyt több alkalommal ököllel arcon ütött, majd a tarkóját a falba is beverte. A sértettnek a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos – többek között orrcsonttöréssel járó – sérülései keletkeztek.

A férfi másnap ismét ittas állapotba került, ekkor szóváltásba került egy nagyobb társasággal, amelynek tagjait verekedésre hívta, dulakodni kezdtek, és a társaság egyik tagját nagy erővel, ököllel arcon ütötte, akinek ettől eltört az arccsontja. A félelmet keltő, jelenlévőket megbotránkoztató verekedésnek végül az ott szolgálatot teljesítő biztonsági őrök vetettek véget.

A vádlottat ezután a kaposvári rendőrök őrizetbe vették, míg a Somogy Megyei Főügyészség ügyeleti intézkedésként indítványt tett letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.

A Kaposvári Járásbíróság a 2020. január 29-én megtartott tárgyaláson – osztva az ügyészség indítványát – erőszakos többszörösen visszaesői minőségben ítélte el a vádlottat, mivel egymás után három alkalommal követett el személy elleni erőszakos bűncselekményeket anélkül, hogy a büntetések kitöltése között 3 év eltelt volna. Ennek a büntetés kiszabása szempontjából különösen súlyos következményei vannak, mivel az erőszakos többszörös visszaesővel szemben a büntetési tételkeret felső határa a kétszeresére emelkedik, a büntetést fegyházban kell végrehajtani, illetőleg feltételes szabadságra sem bocsátható.

A bíróság ezen jogkövetkezményeket alkalmazva a férfit 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, azonban - mivel az ítélet a védelmi fellebbezések miatt nem emelkedett jogerőre - a bíróság fenntartotta a vádlott letartóztatását.

Címkék: tárgyalás, visszaeső, erőszak, kék hírek