- Május negyedikén Szent Flórián alakjának adóznak a tűzoltók, de ez az ünnep egyben emlékezés is. Azokra a hős bajtársainkra gondolunk, akik már nem lehetnek közöttünk - mondta köszöntőjében Óvári Timót tűzoltó hadnagy Toponáron.

A helyi óvodások műsorát követően a jelenlévők fejet hajtottak a „tűz katonájának” szobránál és elhelyezték a tiszteletadás koszorúit. A kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyházban ünnepi szentmise szólt a somogyi tűzoltókért.

null

A Szivárvány Kultúrpalotában tartott megemlékezésen Gelencsér Attila országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki mind a hivatásos, mind az önkormányzati, mint az önkéntes tűzoltóknak, mint mondta: a tűzoltók azok, akik bizonyították, rájuk mindig számíthatnak a bajbajutottak.

null

Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott a megyei védelmi bizottság elnökeként adott hangot elismertségének, s beszélt a tűzoltók erősségéről, az egy emberként, egymást segítve, összefogva, vállvetve, igazi csapatként végzett életmentő munkájukról.

A tűzoltó családból származó Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében a soha véget nem érő szolgálatról beszélt, ahogy fogalmazott: egy tűzoltó soha nem megy szabadságra, soha nem vonul nyugdíjba, a tűzoltó másokért való tenni akarása soha nem múlik el.

Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte Somogy megye tűzoltóit. Mindenki hős, aki nem hátrál meg, aki saját létfenntartásán kívül másokért is képes tenni. Róluk szól a mai ünnep – jelentettek ki az igazgató -. Akik megérdemlik, hogy figyeljünk rájuk, hogy megadjuk a nekik járó tiszteletet, kimutassuk a hálánkat és elismerésünket.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A mai ünnep oka nem kevesebb, mint hogy a hétköznapok hőseinek hívnak minket, a világon milliók néznek fel ránk, a hivatásunkra és az általunk végzett munkára, a meghozott áldozatokra – ezt már Szabó Norbert tűzoltó főhadnagy, a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megbízott parancsnoka mondta ünnepi beszédében. Majd úgy folytatta: „naponta dolgozunk azon, hogy biztonságban hajthassák álomra a fejüket a családok.

Még ha úgy is érezzük, hogy nem teszünk csodákat, hogy mi csupán porszemek vagyunk a világban, mégis tennünk kell a dolgunk, cselekedni, mert egy napon, amikor majd megmentjük valakinek az életét, akkor mi magunk lehetünk számára az egész világ.

Büszkének kell lennünk arra, akik vagyunk, a hivatásra, melyet választottunk, elfogadni az előttünk álló kihívásokat és a ránk nehezedő terheket, ahogy tette azt Szent Flórián, hősként, szemben állva a tűztől izzó haragos dühvel, hogy szelídsége és bátorsága által váljon szentté, a mi védelmező szentünkké, kihez bátran fordulhatunk bármikor örömünkben és bánatunkban.”

Íme a kitüntetettek listája!

- Papp Gábor tű. főtörzsőrmester, a Barcsi HTP beosztott tűzoltója részére

- Kovács Gábor tű. törzsőrmester – a Barcsi HTP beosztott tűzoltója részére

- Borsos Gábor tű. főtörzsőrmester, a Nagyatádi HTP beosztott tűzoltója részére

- Szabadkai Béla tű. főtörzsőrmester, a Nagyatádi HTP beosztott tűzoltója részére

- Gulyás Róbert tűzoltó főtörzsőrmester, a Marcali HTP különlegesszer-kezelője részére

- Schváb Zsolt tű. hadnagy, a Marcali HTP rajparancsnoka részére

- Mocsonaki Attila tű. törzsőrmester, a Siófoki HTP beosztott tűzoltója részére

- Borbély György tű. törzsőrmester, Siófoki HTP beosztott tűzoltója részére

- Schultheisz Dezső tű. törzsőrmester, Kaposvári HTP gépjárművezetője részére

- Peiker László Péter c. tű. főtörzsőrmester, Kaposvári HTP beosztott tűzoltója részére

- Jángli János Béla tű. százados, a Somogy megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat kiemelt főelőadója részére,

- Huber Ferenc tű. törzszászlós, a Somogy megyei tevékenységirányítási  központ műveletirányító referensének. 

Szolgálati érmet vehettek át:

Böhönye ÖTE tagjai

Nemes János 60 éves önkéntes szolgálat után

Molnár József 20 éves önkéntes szolgálat után

Hári László 20 éves önkéntes szolgálat után

Balatonberény PÖTE

Kiss Ferenc 50 éves önkéntes szolgálat után

Garai István 50 éves önkéntes szolgálat után

Benke József 40 éves önkéntes szolgálat után

Garainé Móricz Bernadett 30 éves önkéntes szolgálat után

Görgeteg ÖTE tűzoltói

Kovács Ferenc 40 éves önkéntes szolgálat után

Takács Róbert 25 éves önkéntes szolgálat után

Berkics Gábor  20 éves önkéntes szolgálat után 

Nagybajom ÖTE

Balázs Bálint 25 éves önkéntes szolgálat után

A Tab Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai

Papp Zsolt Géza és 20 éves önkéntes szolgálat utánPulics

Gergely 20 éves önkéntes szolgálat után

10 éves szolgálat után szolgálati érmet vehettek át a KÖTÉL Egyesület tűzoltói:

Mike Bernadett

Kovács Zsolt

Punik László

Molnár Sándor

Hetesi László

Wéber Antal tű. ddtbk., a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ajándéktárgyat adományozott Fazekas Tibor nyá. tű. főtörzsőrmester – Kaposvári Tűzoltók Nyugdíjas Klub elnökhelyettese részére, a kaposvári nyugállományú tűzoltókért végzett munkája elismeréséül.

Címkék: flórián nap, tűzoltóság, katasztrófavédelem, kék hírek, kaposvár