A rendelkezésre álló adatok alapján szerdán 7 óra 25 perckor Kaposvár belterületén, a Somssich utca és a Kossuth utca kereszteződésében személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Az ismeretlen, feltehetően fekete Audi típusú személygépkocsival közlekedő járművezető a kereszteződésben lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a Bethlen tér irányába közlekedett, amikor az úttest közepén elütött egy gyalogost.

A balesetet követően a gépjármű vezetője megállt, majd a sértett kérésére nem hívott mentőt, mert azt kérte tőle, hogy inkább vigye haza, aminek a sofőr eleget tett. A 14 éves fiú a baleset során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, így az ügyben eljárást indult.

A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri mindazok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatosan, valamint az okozó járműről és vezetőjéről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: szemtanú, gázolás, rendőrség, kaposvár, kék hírek