A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy román állampolgárságú férfival szemben, aki késsel támadt barátnőjére és meg is szúrta őt - írja a Somogy Megyei Főügyészség.

A 47 éves férfi 2018 januárjában érkezett Magyarországra, - miután szabadult a Romániában elkövetett emberölés miatt kiszabott büntetéséből - majd 2018 májusában Fonyódra utazott, hogy elhunyt bátyja volt élettársával felvegye a kapcsolatot. Az italozó életmódot folytató vádlott egy családi ház fáskamrájában kapott szállást és elhatározásának megfelelően megkereste a sértettet. A nővel 2018 júniusától rendszeresen találkozott, többször tartózkodott lakásán, nála is aludt.

A férfi korábbi italozó életmódját azonban nem adta fel, féltékeny volt a sértettre, veszekedett vele, továbbá szemére hányta, hogy bátyja miatta lett öngyilkos.

2018. július 17-én délután a vádlott ismét veszekedést provokált, hadonászott is a sértett felé, de akkor még nem ütötte meg.  Aznap este a férfi tovább folytatta a veszekedést és egy hirtelen mozdulattal pofon vágta a mellette fekvő sértettet. Az ágyból felkelő nő ekkor felszólította a vádlottat, hogy takarodjon onnan, amitől a férfi még inkább indulatba jött és elővett nadrágja zsebéből egy 7 cm pengehosszúságú kést, majd a sértetthez lépve hanyatt lökte. A vádlott ekkor többször a földön fekvő sértett felé szúrt, amik közül egyik szúrása a sértett mellkasfalának rétegei közé hatolt. Mindezt látta a sértett egyik kiskorú gyermeke, aki ellökdöste a fenyegetőző férfit anyja közeléből, így tudtak a ház egy másik szobájába zárkózni.

A vádlott szúrása a sértett mellüregét nem érte el, azonban annak megnyílása közvetetten életveszélyes állapotot eredményezett volna, ennek elmaradása a véletlennek köszönhető.

A Somogy Megyei Főügyészség a vádlottal szemben letöltendő börtönbüntetést indítványozott azzal, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, a bíróság a börtönbüntetés időtartamát 5 évben állapítsa meg.

Címkék: román, féltékeny, késelés, kék hírek