A Kaposvári Törvényszék 2018. április 23-án kihirdetett ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt egy 54 éves férfit. A nem jogerős ítélet tényállása szerint a vádlott 2016. január elején az esti órákban közös italozást követően gyerekkori ismerősét egy téglával fejbe vágta, majd többször is fejbe rúgta, annak fejére rátaposott, továbbá mellkasát is megtaposta. Miután a sértett életjeleket már nem mutatott holttestét benzinnel leöntötte és meggyújtotta, majd maradványait a házának melléképületében elásta, a nyomozó hatóság csak hónapokkal később találta meg.

A terheltet a fentieken túlmenően öt rendbeli zaklatás vétsége miatt is marasztalta a bíróság, mert az általa lakott településen fenyegette a lakókat azzal, hogy őket gyerekeikkel együtt megöli, rájuk gyújtja a házukat, ezen túlmenően pedig a fogvatartása alatt a büntetés-végrehajtási intézeti őröket is megfenyegette életveszélyesen.

A fentiek miatt a Kaposvári Törvényszék vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki azzal, hogy legkorábban 30 év után bocsátható feltételesen szabadságra.

Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, míg az ügyész és a védő ellene fellebbezést jelentett be, így az a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Címkék: emberölés, kegyetlen, gyilkos, ítélet, kék hírek