A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara kedden az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünknek. A kamara sorait változtatás nélkül közöljük és javasoljuk mindenkinek: legyen óvatos, ha hasonló esettel, megkereséssel találkozik!

Az utóbbi időben több megyei székhelyű vállalkozás kapott egy hivatalosnak tűnő, azonban megtévesztő levelet egy EBN GmbH nevű, hamburgi székhelyű német vállalkozástól, mint feladótól. Az angol nyelven íródott levél végső emlékeztető, és a közösségi adószám (angolul: European Business Number), valamint a cég adatainak egyeztetésére szólít fel. Aki azonban eleget tesz a felszólításnak, sajnos szerződést köt, három évre kötelezi el magát, éves 771 EUR szolgáltatási díj megfizetésére. A levél hivatalosnak tűnő külalakja, valamint a valós, EU-s jogszabályokra való hivatkozás azt a téves benyomást keltheti, hogy a vállalkozásnak valóban kötelessége eleget tenni a közösségi adószám és a céges adatok egyeztetésének, ilyen jellegű kötelezettség azonban nem áll fenn!

A levél, alaposabb átolvasás után tartalmazza, hogy a cégnek semmilyen kapcsolata sincsen az Európai Unió egyetlen hivatalos szervével sem. Mindemellett, aki mégis visszaküldi a céges adatokkal kitöltött dokumentumot, sajnos máris szerződést köt, melyben három évre kötelezi el magát, éves 771 Euró szolgáltatási díj fizetésére, amelyért cserébe a feladó kiemelt helyet ígér saját honlapján. A felhívás ugyan megemlíti, hogy a cégadatok bejegyzését a német cég önkéntes alapon, nem hivatalosan és díj ellenében végzi, azonban a felhívás teljes szövegezése a fenti bekezdésben szereplő tényekkel alátámasztva azt sugallja, hogy a vállalkozásoknak nincs választási lehetősége: be kell fizetnie a nem kevés, 771 eurós éves díjat, illetve megbízást kell adnia vállalkozás adatainak közzétételére. Ez azonban nem felel meg a valóságnak!

A Eurpean Business Number EBN, DAD GmbH megtévesztő levele nem ismeretlen más országokban sem, számos EU tagállamban már 2015-ben is kaptak ilyen megtévesztő levelet a vállalkozások. A csatolt linkeken ezekről is olvashatnak.

Sajnos nem ez az első eset, hogy ilyen megtévesztő tartalmú levelekkel, e-mailekkel keresik meg a magyar vállalkozásokat, ezért nyomatékosan felhívjuk a figyelmüket az ilyen és ehhez hasonló levelek tárgyának teljesítése előtt alaposan tájékozódjanak az abban foglaltak valóságtartalmáról, és semmi esetre se teljesítsenek átutalást, vagy töltsék ki az adatbekérőket, írjanak alá szerződést stb., mert akaratukon kívül szerződéses jogviszonyba kerülhetnek Önök számára ismeretlen vállalkozásokkal, és nem kívánt szolgáltatásra kötelezhetik magukat.

Javasoljuk, hogy hasonló jellegű levelek kézhezvételét követően – amennyiben bizonytalanok az abban foglaltakkal kapcsolatban – mindenképpen kérjék ki szakember (ügyvéd, könyvelő stb.) véleményét, vagy forduljanak kamaránk felé bizalommal.

Címkék: trükk, kamara, SKIK, csaló, pénz, kék hírek