A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik a sértettel szemben fennálló vagyoni követeléseiknek erőszakkal szereztek érvényt.

A három vádlott 2017 szeptemberében rokonaik társaságában jelentek meg a sértett nagybajomi lakóhelyén azért, hogy a sértettől elvegyék az egyik vádlott élettársának munkabérét, amit a közös munkahelyük miatt a sértett vett át, míg egy másik vádlott úgy vélte, hogy a sértett albérleti díjjal tartozik neki. 

A vádlottak eleve azzal a szándékkal érkeztek, hogy erőszakos úton szerzik meg a követeléseiket, ezért amikor a sértettet megtalálták a lakóház egyik kivilágítatlan szobájában, bántalmazni kezdték, indulatosan felszólították a pénz átadására, majd kivonszolták a lakóház előterébe.

Az előtérben két vádlott a kezénél fogva tartotta a sértettet, amíg harmadik társuk a sértett farmerdzsekijét szétszakítva, a kabát belső zsebéből magához vett 37.000 Ft-ot.

Az esetnek szemtanúja volt a sértett testvére is, akit az egyik vádlott megfenyegetett azzal a céllal, hogy a történtekről ne merje értesíteni a rendőrséget.   

Ennek ellenére a vádlottakat a Kaposvári Rendőrkapitányság röviddel a bűncselekmények elkövetése után elfogta és őrizetbe vette.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben – akik közül ketten már többször voltak büntetve – börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a Kaposvári Járásbíróságon.

Címkék: 37 ezer, erőszak, ügyészség, kék hírek, kaposvár