A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség sorozatosan elkövetett lakás és gépkocsi feltörések miatt emelt vádat egy lengyeltóti fiatalkorúval és ugyancsak lengyeltóti felnőtt társával szemben.

A vádlottak 2016. júniusban Lengyeltóti környékén két személygépkocsiból – részben az ablaküveg betörése útján – készpénzt tulajdonítottak el és azzal együtt megszerezték a tulajdonosok személyes okmányait is, amelyeket később megsemmisítettek. Ezután a lengyeltóti sportcsarnok öltözőjéből és egy családi házból loptak telefont, használati tárgyakat, dohányterméket, gyógyszereket és kozmetikumokat. A két férfi így összesen több mint 190.000,-Ft értéket szerzett meg.

A vádlottakat a házbetörés után a rendőrök igazoltatták, cselekményük lelepleződött és őrizetbe vették őket. Szabadulásuk után azonban a lopásokat tovább folytatták, négy autóból és két ingatlanról összesen 330.000,-Ft értékben készpénzt, használati tárgyakat és gyógynövényt tulajdonítottak el.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorúval szemben javító intézeti nevelés elrendelését, míg felnőtt társával szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és mindkettejükkel szemben vagyonelkobzás alkalmazását indítványozta.

Címkék: páros, lengyeltóti, betörés, kék hírek