Kaposvár-Toponár belterületén, a Mikes Kelemen és a Kócsag utcák kereszteződésénél 2017. április 1-jén 11 óra 13 perc körül egy személygépkocsi nem adott elsőbbséget a kihelyezet „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére egy másik személygépkocsinak, amelynek következtében összeütköztek.  A baleset során a két járművezető 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A járművekben anyagi kár keletkezett. 

A 67-es számú főút 42+050-es kilométerszelvényben, Kaposvár külterületén 2017. április 1-jén 14 óra 35 perc körül egy balra kanyarodást végző tehergépkocsi nem adott elsőbbséget a vele szemben egyenesen közlekedő motorkerékpárosnak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során a motorkerékpár vezetője 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, anyagi kár a járművekben keletkezett.

Több baleset is volt szombaton.
Több baleset is volt szombaton.

Mezőcsokonya belterületén, a Szabadság utcában 2017. április 1-jén 20 óra 40 perc körül egy személygépkocsi két, vele azonos irányban az úttest jobb szélén haladó kerékpárost ütött el, majd megállás és segítségnyújtás nélkül a helyszínről elhajtott. Az egyik kerékpáros súlyos, a másik pedig könnyű sérüléseket szenvedett a baleset során.

A 67-es számú főúton, a 21+000-ás kilométerszelvényben, Bőszénfa külterületén 2017. április 1-jén 4 óra 45 perc körül egy személygépkocsi elütött egy úttestre ugró őzet. Személyi sérülés nem történt a járműben anyagi kár keletkezett.

A 6623-as számú úton, a 17+300-as kilométerszelvényben, Szulok külterületén 2017. április 1-jén 15 óra 6 perc körül egy tehergépkocsi egy az úttestre futó szarvastehenet ütött el. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

A 6501-es úton, a 15-ös kilométerszelvényben, Balatonendréd külterületén 2017. április 1-jén 18 óra 50 perc körül egy személygépkocsi egy az úttestre ugró őzet ütött el. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. 

A 65-ös számú főúton, a 64+800-as kilométerszelvényben, Siófok külterületén 2017. április 1-jén 20 óra 50 perc körül egy személygépkocsi egy az úttestre ugró őzet ütött el. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Címkék: 24 óra, balesetek, rendőrség, kék hírek