Erről Hubertus Andrä, a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője beszélt szombat délelőtt. Müncheni tájékoztatóján elmondta, hogy a 18 éves elkövető Münchenben született, és nincsenek arra utaló jelek, hogy bármi köze lett volna az Iszlám Állam terrorszervezethez. Viszont az "ámokfutás témájával" behatóan foglalkozott - tette hozzá.

A fiatalember egy 9 milliméteres, illegálisan tartott fegyverrel lövöldözött a város északi részén fekvő Olympia bevásárlóközpontban és a közelben lévő gyorsétteremben.

null

Kilenc embert agyonlőtt, majd végzett magával. Tüzeltek rá civil ruhás rendőrök, de a boncolás alapján nem sebesítették meg.

A lövöldözésben 27 ember megsebesült, 10-en súlyos állapotban vannak.

Szijjártó: van egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi az áldozatok között

A bajor rendőrség arról értesítette a müncheni magyar főkonzulátust, hogy a péntek esti lövöldözés halálos áldozatai között van egy magyar állampolgársággal is rendelkező fiatal férfi - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek.

A tárcavezető közölte: egyelőre csak szóban tájékozatták a magyar külképviseletet arról, hogy a holttestek azonosításakor egy kettős állampolgárságú áldozatot is találtak, az írásos megerősítés még nem érkezett meg.

Címkék: münchen, ámokfutó, lövöldözés, rendőrség, kék hírek