A 30 éves férfi egy sávolyi kávézó bejárati ajtajának ablaküvegeit kitörte, majd ezt követően a tulajdonos lakóháza kerítésének vasoszlopait egy fejszével letörte, valamint a vaskapu lemezét beszakította mintegy egy hónappal ezelőtt.

A rendőrségi közlemény szerint, cselekményével olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amellyel másokban megbotránkozást, riadalmat keltett.

B. L.-t ezért a körzeti megbízottak elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Marcali Rendőrkapitányság az eljárást 2016. március 16-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Marcali Járási Ügyészségnek.

Címkék: ráront, kávézó, fejsze, kék hírek