Az Igali Rendőrőrs garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy 19 éves, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 24 éves férfi ellen.

A helyi fiatalok ugyanis április 12-én 3 óra és 3 óra 30 perc között minden előzmény nélkül egy igali vendéglátóhely előtt egy férfit bántalmaztak.

R. Miklós két alkalommal arcon ütötte, majd G. Zoltán arcon rúgta a sértettet, aki a rúgás következtében - az elsődleges orvosi vélemény szerint - 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörés sérülést szenvedett.

A bántalmazókat az egyenruhások elfogták és a rendőrőrsre előállították. A fiatalemberek az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.

Címkék: garázda., üt, rúg, ver, súlyos, sérül, kék hírek