Egy 20 éves batéi fiatalember szombaton éjjel egy óra előtt egy kaposvári szórakozóhelyen összeveszett, majd alaposan helyben hagyott egy másik férfit.

Az áldozatot a földre rántotta majd a fején és az arcán is megütötte. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, arccsonttörést szenvedett.

B. Dávidot az egyenruhások a helyszínen elfogták, előállították és - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

Hasonló ügyet zártak le a hétvégén a balatoni zsaruk. Még november negyedikén éjjel fél tizenketőkor történt, hogy egy 51 éves férfi előzetes szóváltást követően balatonlellei otthonukban arcon ütötte élettársát.

A nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, az orrcsontja ugyanis eltört.

Az egyenruhások J. Józsefet is elfogták előállították és ki is hallgatták. A Balatonlellei Rendőrőrs az eljárást most befejezte és a nyomozati iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészség részére.

Címkék: arccsont, orrcsont, ver, sérül, kék hírek