Az intézmény az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi a rendezvény szervezői között szerepelt és a bölcsészettudományi kar hallgatója. Vele szemben az egyetem vezetése fegyelmi eljárást indított.

Hozzátették, hogy mivel az illető szervezőként jelenhetett meg, a gólyatábor előkészítése nem kellő gondossággal történt, ezért az ELTE vizsgálatot és a felelős közreműködőkkel szemben fegyelmi felelősségre vonást kezdeményez. Az ELTE vezetése a vizsgálat lezárásáig felfüggeszti a kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét.

Közölték: az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az ELTE normáival élesen szembenálló rigmusokat használtak az elsőéveseknek szervezett rendezvényeken, ezzel súlyosan vétettek az egyetem normái és a gólyatáborok valós céljai ellen. Emiatt a kari instruktori körök további egyetemi működését az ELTE nem engedélyezi, a történtek feltárására vizsgálatot indít, és annak lezárultáig szintén felfüggesztik a kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét. Ha a vizsgálat személyi felelősséget állapít meg, akkor az érintett hallgatókkal szemben a legszigorúbban járnak el - tette hozzá az intézmény.

Emellett az ELTE felfüggeszti a gólyatáborok szervezésének eddigi rendszerét is: azokat az új, központilag kialakított formában, az egyetemi vezetés által meghatározott és számon kért minőségi garanciákkal valósítják meg, az egyetemi hallgatói önkormányzat együttműködési lehetőségéről további egyeztetést indítanak.

Az ELTE az intézkedéseket azzal magyarázta, hogy az érintett hallgatói önkormányzatok a rájuk bízott felelősséggel nem tudtak élni, súlyosan megsértették az egyetem normáit.

Vasárnap számoltak be arról, hogy megerőszakoltak egy lányt péntek éjszaka egy fonyódligeti gólyatáborban. Az ELTE azt követően arról adott tájékoztatást, hogy a szervezett programoktól "függetlenül történt" a nemi erőszak.

A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.

Sajtóinformációk szerint a gólyatábor fotósa erőszakolhatta meg a lányt. Az Index hétfőn azt írta: nemi erőszakról, részeg lánnyal való közösülésről is szóló dalokat énekeltettek az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az elsőévesekkel.

Címkék: elte, nemi, erőszak, kék hírek