A Kaposvári Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat egy 19 éves kaposvári férfi ellen. A vádlott 2014. február 16. napján reggel Kaposvárról Dombóvár irányába közlekedett a lejárt műszaki érvényességű gépjárművel oly módon, hogy közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt is állt.

Egy közúti ellenőrzést végző rendőr a vádlottat megállította, és intézkedés alá vonta. Az egy ideig együttműködő magatartást tanúsító vádlott azért, hogy az intézkedés alól kivonja magát, beugrott az út mellett parkoló gépjárműbe, majd a helyszínről elhajtott Dombóvár irányába.

A vádlottat az intézkedő rendőr üldözni kezdte, aki több ízben megkísérelte leszorítani a jogszerűen intézkedő rendőr gépkocsiját az útról. Az időközben értesített Kaposvári Rendőrkapitányság a 61-es főúton közúti ellenőrzési pontot állított fel, egy rendőrségi gépjármű az úton keresztbe állt.

Az intézkedő rendőr karjelzéssel igyekezett megállásra kényszeríteni a vádlottat, az azonban a gépkocsiját a sértett felé kormányozta, a sértett azonban az elütés elkerülése érdekében félreugrott.

A rendőrök két rendőrségi gépjárművel tovább folytatták az üldözést. Eközben a vádlott ismételten megkísérelte leszorítani az egyik gépjárművet az útról. A vádlottat végül miután a gépkocsiból kiugrott, menekülés közben sikerült elfogni.

A vádlottal szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztésre, közügyek gyakorlásától történő eltiltásra és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.

Címkék: üldöz, műszaki, elüt, jogosítvány, menekül, vád, kék hírek