Az eset a Dráva-menti városkában történt még március elején, egy délutáni órában. A 37 éves F. Katalin egy helyi áruház parkolójában, egy korábbi nézeteltérés miatt szólalkozott össze egy másik nővel, akit aztán megütött, a haját tépte, majd a kezeit az ujjainál fogva hátra feszítette. A sértett a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, mivel az
egyik ujja el is törött.

A Barcsi Rendőrkapitányság az eljárást most befejezte, és a nyomozás iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Barcsi Járási Ügyészség részére.

A Barcsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi nő ellen.

Címkék: testi, sértés, , tör, ver, súlyos, kék hírek