Még szeptember 26-án indítottak eljárást a Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai, egy trükkös lopás miatt. Aznap reggel két férfi csöngetett be egy balatonlellei lakásba, ahol meg volt hirdetve egy eladó fa. Miután megtekintették az árut, egyikőjük elővett egy 20 ezrest, hogy váltsa fel az áldozat. Ekkor a másik gyanúsított, kifigyelte, hogy honnan veszi elő a pénzt, majd társa a sértettet ismét hátra csalta az udvarba, miközben ő bement a lakásba és ellopta az egyik fiókban tartott készpénzt.

A nyomozók az eljárás során beszerzett adatok alapján eljutottak két sajószentpéteri férfihoz, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. A 31 éves B. Zsoltot és a 22 éves G. Csabát elfogták és – szabadlábon hagyásuk mellett- gyanúsítottként hallgatták ki őket. A férfiak elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán 2014. április hónap elején az eljárást befejezték és a keletkezett iratokat – bíróság elé állítási javaslattal – megküldik a Fonyódi Járási Ügyészség részére.


Nézzék meg a rendőrség fényképeit!Nézzék meg a rendőrség fényképeit!Nézzék meg a rendőrség fényképeit!Nézzék meg a rendőrség fényképeit!
Nézzék meg a rendőrség fényképeit!
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: trükkös, hirdetés, tolvaj, kék hírek