A Somogy Megyei Főügyészség vádat emelt 18. életévét be nem töltött, felügyelet alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt egy 52 éves férfi ellen - tájékoztatta szerkesztőségünket a vádhatóság.

A vádlottat – aki egyébként a sértett nagybátyja – 2013. június 24. napján a sértett testvére megkérte, hogy a 13 éves mozgáskorlátozott, középsúlyos értelmi fogyatékos sértettre vigyázzon, majd őket kettesben hagyta. A nagybácsi ekkor fogdosni kezdte a gyermeket, majd amikor az tiltakozott, arcul ütötte.

A vádlott később a kiskorú sértettet az ágyra döntötte, nadrágját lehúzta, majd egy eldobható borotvával a nemi szervét leborotválta, ezután fajtalankodott vele. A kislány kérte, hogy hagyja abba, ekkor ismét arcon ütötte, kezeit lefogta és az ágyhoz szorította. A vádlott fajtalanságra szólította fel a sértettet és annak ellenkezése ellenére ismét arcul ütötte.

Az erőszaknak az vetett véget, hogy a kiskorú sértett a vádlottnak azt állította, hogy mosdóba kell menni, az utcára kiszalad és segítséget kért.


Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben a Somogy Megyei Főügyészség fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Címkék: nagybácsi, fajtalanság, szexuális, vád, erőszak, kék hírek