Somogyban kilenc-tíz oktatási intézményben lesz ilyen iskolaőrség, országosan pedig mintegy kétszáz iskolában állnak szolgálatba pedagógussá is átképzett rendőrök.

 

 

Az iskolai agresszió öt-hat évvel ezelőtt tetőzött Somogyban. Volt, hogy a diákok késsel fenyegették egymást és olyan is előfordult, hogy felgyújtották a tanterem kukáját. Egy marcali, majd egy igali iskolában egy kisfiút orális szexre kényszerítettek nagyobb társai.

A diákok közül sokan gondolkodás nélkül esnek egymásnak, sőt néha a tanárokat is megfenyegetik. Az egyik kaposvári középiskola volt igazgatója korábban azt mondta, meglepő, de a legtöbb baj a lányokkal van.

Az iskolában ma azt mondják, azóta sokat javult a helyzet. Ettől függetlenül a bűnmegelőzési tanácsadók jelenlétét jó ötletnek tartják.

Országszerte száz bűnmegelőzési szakember kezdi meg munkáját szeptemberben, mintegy kétszáz oktatási intézményben. Őket egy 60 órás elméleti és gyakorlati képzésen készítik fel a feladatra.

Somogyban három rendőr vesz részt ezen a tanfolyamon, ők várhatóan kilenc-tíz iskolában felügyelik majd a rendet. Elsősorban az iskolai agresszió és a drogfogyasztás visszaszorítása a cél.

Az ORFK szakértője hangsúlyozta, hogy a bűnmegelőzési tanácsadók kötelesek lesznek intézkedni minden olyan esetben, amikor rendőrként, más körülmények között is, intézkedniük kellene.

Címkék: iskolai, fellépnek, ellen, erőszak, kék hírek