bogdán józsef


A nagydarab férfit még június közepén verte meg a rabtársa - tudta a meg a Blikk. Bogdánt azonnal kórházba vitték, ahol megállapították, hogy sérülései súlyosak, ezért a börtön azonnal feljelentést tett.

– Súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás – közölte a napilappal Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A bulvárlap információi szerint a cellatársat már meg is gyanúsították a veréssel, ő viszont tagadta, hogy nekiesett volna Bogdánnak. Elképzelhető, hogy a kétszemélyes cella első lakója akkor tudta meg, kivel is kell megosztania a pár négyzetméteres életteret.

Az őrök ugyan igyekeznek megakadályozni a rabok közti önbíráskodást, ám az köztudott, hogy a börtönlakók a gyerekgyilkosokat és -molesztálókat vetik meg a legjobban. A brutálisan meggyilkolt kisfiú családtagjai azt mondják: nem a tényleges életfogytiglan az igazi büntetés, hanem az, amit a rabtársak "kiszabnak" a gyilkosokra.

Úgy tudni: a börtönben azonnal elkülönítették Bogdánt és bántalmazóját. A szintén ott
raboskodó Kertész Józsefet az elsőfokú ítélet óta még nem bántották. Az alábbi képen az ítélethirdetéskor elájult Kertészt viszik ki a smasszerek.

kertész

Címkék: Bence, Szita, gyilkosság, börtön, megver, halál, ítélet, kék hírek