Végéhez közeledik  "Szita Bence gyilkosság" tárgyalása. A megrázó történet fejleményeiről a KaposPont eddig is folyamatosan tudósítottunk. Először mikor meghallgatta őket a bíróság: mindegyikük a másikra mutogatott, Bogdán József azóta is azt hajtogatja, hogy csak szexelni indultak az erdőbe.  A tárgyalás második napján az egyik vádlott már összeomlott és sírva kért bocsánatot a brutálisan meggyilkolt kisfiú édesanyjától és nevelőapjától. Az egyik tanú pedig ördögűző ritusokról beszélt. A harmadik nap mindhárom vádlottra életfogytiglani szabadságvesztést kért az ügyész, és kiderült, hogy mindenki beszámítható, ezért elítélhető a Szita Bence ügy vádlottjai közül. A kisfiú édesanyja pedig 15 millió forintot követel az elkövetőktől.

De közvetítettünk a vádirat ismertetéséről is. Előtte pedig bemutattuk a családi iratismertetést és igyekeztünk minden olyan információról hírt adni, amit a brutális gyermekgyilkossággal kapcsolatban nyilvánosságra lehetett hozni. Szakértői véleményeket sorjáztunk és tudósítottunk a nyomozás időszerű állásáról is.

A holnap  délelőtt kezdődő tárgyaláson a védői perbeszédek, és a vádlottak utolsó szó jogán mondott monológjai hangzanak el. Az eseményt a KaposPont délelőtt 08.30-tól percről percre közvetíti! Csütörtökön pedig kihírdethetik az ítéletet.

Kattintson a képre, és kövesse velünk élőben a tárgyalást!

szita bence percről percre

Címkék: percről, percre, tárgyalás, bence, szita, kék hírek