A KaposPont a maratoni tárgyalás elős részéről itt tudósított. Az egyórás ebédszünet után a tárgyalás pedig így folytatódott. Az ügyész Kertészt kérdezgette, aki újfent kijelentette: "azt tettem, amire a Jóska utasított".

K. azt mondta: Bence élt még, mikor a sírba tették, mert szerinte látszott rajta, hogy érzi a fájdalmat, amikor Bogdán kínozta. Eközben P. Erika zseblámpával világított és fogta a gyerek bokáját. Kertész József szerint a felbújtással gyanúsított nő elégedettnek tűnt, miközben Bogdán a kisfiút kínozta, ő pedig a gödröt ásta. Azt azonban elismeri, hogy az ásóval egyszer ő is lesújtott.

Az ügyésznek több kérdése is megzavarta Kertészt. Például az, ami arra vonatkozott, hogyha nem voltak a vádlott társaival barátok, akkor miért ment el velük kocsikázni? Kertész magát hívő embernek vallja, aki félt ugyan a bosszútól, mégis visszament megkeresni a fiút. Hogy ez igaz-e, azt valószínűleg csak ő tudja.

Amikor az ügyész befejezte, az ügyvédek folytatták. Kertész P. Erika védőjének, Berlik Zoltánnak arról beszélt, hogy a nővel olyan volt beszélgetni, mintha egy pszichiáterrel diskurált volna.

Szóba kerül: elképzelhető, hogy Kertész a beszedett nyugtatók miatt beszél gyakorta összefüggéstelenül és/vagy mond ellent korábbi vallomásainak. Ellentmondásosak Kertésznek P.Erika hármas szexuális fantáziájára tett utalásai és az is, hogy egyszer azt állítja, hogy a gyermek még nem került a gödörbe, mikor ő eljött a helyszínről, máskor viszont úgy emlékszik, hogy akkorra már elhantolták a fiút.

K. azt mondja, hogy Bogdán pszichopata, aki élvezte a kínzást, viszont Kertész szerint P. Erika arcán is örömet, megkönnyebülést, felüdülést látott a gyilkosság után.

Bogdán József azt mondja: társa hazudik. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy ilyen élethűen csak maga a gyilkos tudná leírni a részleteket. B. azt állítja: az egész ügy K. József és P. Erika műve. A tárgyalásvezető ezt a fajta szembesítést eredménytelennek minősítette, hiszen a két vádlott közül egyik sem ismert el semmit abból, amit a másik elmondott.

Vadócz Attila bíró időközben átszólt a börtönbe, hogy hozzák át P. Erikát, így szünet nélkül folytatódhatott a tárgyalási nap második felvonása. A nő vallomást tett, amit azzal kezdett, hogy bűnösnek érzi magát annyiban, hogy nem tudott segíteni a kisfiún. Korábbi vallomásából a felbujtás tényét visszavonja, de szerepét a gyilkosságban elismeri.

P. Erika azt mondta: Kertésszel régebb óta ismerték egymást, a férfi ismerte a problémáit, de odáig, hogy ezekre a halál legyen a megoldás, nem jutottak el. Igaz, Kertész egyszer adott neki mérget, de ő azt nem használta fel - vallotta a nő. Később P. szerint Bogdán azt mondta: eljött az idő a problémája megoldására, ő azonban csak Sántoson jött rá, mire gondolt a többszörösen büntetett előéletű férfi. P. Erika szerint ő a pénzt nem a gyilkosság ellentételezésére adta oda B. Józsefnek, hanem azért, hogy újrakezdhesse az életét. Igaz, arra nem adott magyarázatot, vajon miért segít valaki, az ékszereinek az eladása árán is, egy számára jószerével ismeretlen bűnözőnek.

Bogdán védője azt sem érti, ha védencét tényleg nem ismerte, akkor Bogdán, hogyan ismerheti például a nő lakását.

P. Erika elsírta magát, miközben arról beszélt: Bogdán késsel kényszerített, hogy ő is az erdőbe menjen ... A nő azt mondta: ő végig a kocsiban volt, kivéve amikor Bence ruhái összeszedni kiszállt. Nem látta, mi történik a gyerekkel, de sejtette, hogy nem él már. Ezen a ponton több ellentmondás is feszül a nő korábbi és mostani vallomásai között. Korábban ugyanis azt mondta: látta Kertészt földet lapátolni, most viszont erre nem emlékezett.

P. Erika azt állítja, sohasem volt róla szó, hogy hármasban szexeljenek. A harmadrendű vádlott azt sem érti, hogy B. miért akarta megölni Bencét, hiszen sosem látta, csak hallomásból ismerte a fiút. A nő arra sem tudott válaszolni, vajon miért fuvarozta a gyilkosság után B.-t és miért nem a rendőrséget értesítette.

"Volt szex, higgyék el!" Ezt viszont Bogdán állította, miután a védői kérdések befejeztével ő is szót kapott.

A további észrevételek és szembesítések azonban keddre maradnak, mert a bíró pár perccel négy óra után lezárta a tárgyalást.

A meggyilkolt kisfiú nevelőapja, így sommázta az első tárgyalási napon elhangzottakat:

 

 

Folytatás reggel fél kilenckor, itt a KaposPonton. Ahogyan ma, úgy holnap is élőképben jelentkezünk.

Címkék: bence, áldozat, törvény, szita, vádlott, tárgyalás, gyilkos, bíróság, kék hírek