A sajtóinformációk szerint csak "csicskáztatásként" emlegetett eset február 7-én történt. Úgy tudni, egy 13 éves fiút akartak fáslival megkötözni idősebb társai és ez részben sikerült is. Ő azonban pár perc elteltével kiszabadult és telefonon segítséget kért. Ezt egyébként a kollégium biztonsági kamerája is rögzítette.

Állítólag van egy másik, mobiltelefonnal rögzített, felvétel is, amelyen az látszik, amint az egyik elkövető a nemi szervével közelít a sértetthez. Az egyik kicsapott tanuló babócsai illetékességű.

 

A KaposPont az ügyben megkereste a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot és a Bene Ferenc Labdarúgó-akadémiát is. Mindkét helyről későbbre ígérték a részletes tájékoztatást.

Szemérem elleni erőszak miatt indult eljárás

A kaposvári rendőrkapitányság a KaposPont szerekesztőségébe közleményt jutattott el az esettel kapcsolatban. Azt írják: eljárást folytatnak szemérem elleni erőszak bűntett kísérlet elkövetése miatt egy 17 éves fiatalkorúval szemben, aki az egyik kaposvári kollégiumban a szobatársa sérelmére követte el a cselekményt. Az eljárás jelenlegi szakaszában tanúk kihallgatása,megkeresések, adatok beszerzése van folyamatban, az eljárás eddigi adatai alapján megállapítható, hogy egyedi esetről van szó.


A Cseri úti sportcentrumban lévő kollégium vezetője, Gémesi Csaba a KaposPont kérdésére elmondta: személyesen nem kíván nyilatkozni az ügyben. Egy közleményt jutattott el szerkesztőségünkbe.


Ebben azt írják:


A sértett gondviselői tettek feljelentést a rendőrségen. Az elkövető(k) a kollégium lakói, akik ellen jelenleg kollégiumi fegyelmi eljárás is folyik. A rendőrségi vizsgálat lezárultáig a tettes(ek) kollégiumi tagsága felfüggesztésre került.


Az ügy további részleteiről érdemi információt a rendőrségi vizsgálat lezárultát követően tudnak adni.

Címkék: csicskáztatás, nemi szerv, Bene, botrány, kollégium, labdarúgó, akadémia, kék hírek