Az adventi időszak a karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik meg, és karácsonykor ér véget.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Petróczi Tímea közleményében azt írta: a karácsonyi időszakban díszítésként is sok gyertyát és mécsest használnak az emberek, és a statisztikák is azt mutatják, hogy az ünnep idején megnő a lakástüzek száma, sokan ugyanis felügyelet nélkül hagyják az égő mécseseket.

Az ilyen tűzesetek kiváltó oka leggyakrabban az, hogy az égő mécseseket vagy gyertyákat gyúlékony anyag közelében helyezik el, a keletkező lángok a különböző textíliákon, függönyön, asztalterítőn keresztül átterjednek a lakás más helyiségeire. Az adventkor használatos koszorúk, amelyek jellemzően könnyen éghető anyagokból készülnek, szintén nagy odafigyelést igényelnek.

A lakástüzek, illetve az azokból fakadó tragédiák elkerülhetők a meggyújtott gyertyák helyének körültekintő megválasztásával. Minden esetben fontos éghetetlen anyagú alátétet használni, ezzel ugyanis megakadályozható, hogy a mécses vagy a gyertya átforrósítsa a környezetét. Célszerű azok közeléből minden gyúlékony anyagot eltávolítani, emellett figyelni kell arra is, hogy a mécsest, gyertyát stabil helyre rakjuk, ahol nem dőlhet fel, és ahonnan nem eshet le. E szabályok szem előtt tartásával megakadályozhatjuk, hogy otthonunkban tűz keletkezzen - írta a szóvivő.

(MTI)

Címkék: tűzveszély, gyertya, megelőzés, advent, katasztrófavédelem, kék hírek