Berlik Zoltán ügyvéd a kilenc órakor megkezdett rendőrségi kihallgatás előtt az MTI-nek azt mondta: P. Erika eddig nem tett vallomást. Annyit mondott, hogy nagyon szerette a kisfiút, soha nem tudott volna ártani neki, és nagyon sajnálja, ami vele történt. Hozzátette: védence nincs jó állapotban, le van sújtva, és nem érti az ellene felhozott vádakat.

 

Az ügyvéd tájékoztatása szerint a vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett, a kaposvári büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott P. Erikát átszállították a rendőrség fogdájába, ahol egyedül van elzárva.

A rendőrség kedden helyszíni kihallgatást is tervez. Ezzel kapcsolatosan az ügyvéd azt mondta: tudomása szerint is ez lesz a nyomozás menete, de ez még változhat, lehet, hogy a rendőrség másként dönt.

Mint arról korábban beszámoltunk: a kisfiú meggyilkolásával P. Erikát és két kaposvári hajléktalant, az 57 éves B. Józsefet és a 41 éves K. Józsefet gyanúsítják. Egyes hírek szerint 200 ezer forintot ígért a két hajléktalan férfinek, ha elteszik láb alól a gyermeket. A szerepek még nem tisztázódtak. Mindhárom gyanúsított valomást tett, de egymást vádolják a gyilkosság elkövetésével.

(MTI)

Címkék: P. Erika, fogda, tagad, kihallgatás, gyilkosság, kék hírek