- A két gazdasági társaság szabálytalanul forgalmazott erdészeti termékeket, fiktív számlákkal igazoltak valótlan költségeket, továbbá engedély nélkül kitermelt fával is kereskedtek - tájékoztatta a KaposPontot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője, Ifkovics Andrea.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül, hogy a két vállalkozás a könyvelésben szereplő hamis bizonylatokat másik három, számítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozó cégtől szerezte be, az elcsalt általános forgalmi adó összege megközelíti a kétszázmillió forintot.

A pénzügyi nyomozók négy megyében húsz helyszínen tartottak házkutatást az ügyben érintettek lakó- és tartózkodási helyén, illetve a gazdasági társaságok székhelyén és irodáiban.

Könyvelési iratokat, nyilvántartásokat, egyéb dokumentumokat, számítástechnikai eszközöket, erdészeti gépeket, szállítóeszközöket és egy szlovák rendszámú Audi személygépkocsit lefoglaltak, és zárolták a társaságok bankszámláját.

Kattintson a képre, és nézze meg a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának fotóit!

 


mez1.JPGmez1.JPGmez1.JPGmez1.JPGmez1.JPGmez1.JPG
mez1.JPG
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: áfacsalás, könyvelési iratok, erdészet, NAV, Somogy, kék hírek