A lány visszautasította, de ekkor a fiú megfogta a kezét azzal, hogy beszélni akar vele, és a mosdó egyik vécéjébe húzta. Az ajtót bereteszelte, majd azzal a kijelentéssel, hogy közösülni akar, elővette a merev állapotban lévő nemi szervét. A sértett arra kérte, hogy hagyja békén. A fiú az ellenállás hatására elállt a szándékától, de később arra szólította fel, hogy kézzel elégítse ki. Lehúzta a lány nadrágját, és a mindvégig tiltakozó sértett akarata ellenére a hüvelyébe nyúlt, miközben a másik kezével önkielégítést végzett. Befogta az áldozata száját, és életveszélyesen  megfenyegette. Közben a társai a lány keresésére indultak, de a fiú nem engedte, hogy a sértett segítséget kérjen tőlük, illetve a gyermekotthon alkalmazottaitól.

Ezen kívül a vádlott az iskola tornatermi öltözőjéből ellopta a társa 30 ezer forint értékű mobiltelefonját. Egy büfébe is betört egy bűntársával együtt. 28 ezer forint értékben üdítőt, sört és jégkrémet tulajdonítottak el. A városi ügyészség indítványozta a vádlott javítóintézeti nevelésre ítélését, valamint vele szemben vagyonelkobzás alkalmazását.

Címkék: bugyi, nemi, intézet, fiú, helyi, erőszak, kék hírek