Egy 50 éves hajléktalan férfi december 26-án valamivel 14 óra 30 után a kaposvári vasútállomás várójában benzinnel lelocsolta, majd meggyújtotta magát.  A váróban közülük ketten is odaszaladtak és eloltották a kabátján a lángokat. Ezt kétszer is meg kellett, hogy tegyék. A férfi ugyanis nem látva a kiutat ismét meggyújtotta magát. A rendőrség információi szerint a testén ennek ellenére nem sérült meg. Megfigyelésre a pszichiátriára szállították.

- Öngyilkosságra hivatkozott, illetve öngyilkossági szándékkal gyújotta fel magát. Mivel korábban azt mondták róla, hogy égetni való ember és ezért úgy gondolta, hogy ő így lesz öngyilkos - mondta el Koncz Katalin, a Kaposvári Rendőrkapitányság sajtószóvivője.

A mentőket az átlagosnál jóval többször riasztották az ünnep alatt. Leginkább a szív- és lelki betegek életét mentették. Németh Géza, a kaposvári mentőállomás vezetője elmondta: 20-25 százalékkal több vonulásuk volt.

- Az ünnepek kapcsán sajnálatos módon az öngyilkossági kísérlet, mely több esetben előfordult az idén is. Szerencsére egyik sem végződött végzetes tragédiával - tette hozzá.

Karácsonykor volt aki hasba akarta szúrni magát. Évről évre többen akarnak véget vetni életüknek Somogyban. Minden második ember mentális problémákkal küzd. Csak Kaposváron évente több százan fordulnak orvoshoz. A szakpszichológus szerint az ünnepek környékén felerősödnek az érzelmi indulatok.

- Az öngyilkossági kísérleteknél sokkal inkább úgy gondolom a veszteség élményeink állnak, amit az évfordulók az ünnepek felerősítenek minden emberben, különösen azokban, akik magányosak, akik nem számíthatnak senkire, náluk ez hatványozott veszélyt jelentenek - mondta el Szigeti Mónika klinikai szakpszichológus.

Segítséget jelenthetne a telefonos lelki segélyszolgálat. Ez azonban évek óta pénzhiány miatt nem működik Somogyban. Csak országos számon lehet segítséget kérni. Az ünnepek alatt egyébként az erőszakos esetek is megszaporodtak. Főként családon belül. De tucatnyi hétvégi és családi házat is feltörtek Kaposváron és környékén.

 

 

 

Címkék: öngyilkosság, felgyújt, vasútállomás, kék hírek