Az eset még kedden este történt, pénteken reggel adott róla tájékoztatást a Somogy Megyei Főügyészség. A 26 éves kadarkúti férfi este lerészegedett, de ez nem zavarta abban, hogy a volán mögé üljön. Az Opel Astra Combi típusú személygépkocsijával Kadarkút belterületén közlekedett, amikor a helyi rendőrőrs állományába tartozó, járőrszolgálatot ellátó rendőrök a gépkocsi kacsázó mozgására felfigyelve 21 óra 10 perckor ellenőrzés alá akarták vonni.

Az egyik intézkedő rendőr a gépkocsi mellett állva kérte a vezető iratait, mire a férfi a lehúzott ablakon át szidalmazni kezdte, és hirtelen nagy gázzal, a gépkocsit erőteljes mozdulattal balra kormányozva elindult. Az intézkedő rendőr megpróbált a kocsi elől elugrani, de jármű bal oldala a jobb combját elérte és meglökte, azonban egyensúlyát nem vesztette el, sérülést nem szenvedett.

Ekkor az intézkedő rendőrök egyike a szolgálati maroklőfegyverével célzott lövést adott le a menekülő kocsi bal hátsó kerekére. Talált, a lövedéktől a gumi leeresztett. Rövid üldözés után a sofőrt Vótapuszta területén elfogták.

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését. A 26 éves fiatalember ellen intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt indítottak büntető eljárást.


 

Címkék: Gázolás, nyomozó, rendőr, kék hírek