Az illegális bejáró elejére egy kaput és egy táblát helyeztek. Az út hossza 200 méter a szélessége pedig van ahol eléri a 4 métert is. Az építési törmelékben tégla, cserepek és azbeszt tartalmú hullámpala is van. A Balatonnál egyre gyakoribbak az ilyen jellegű feltöltések.

Tekintélyes méretű bejárót rendeltek meg a munkásoktól, így három teherautónyi tégla, betontömb, cserép maradt a parton, amit azután terítettek volna szét bent. A munkások szerszámaikat hátrahagyva sietősen távoztak a helyszínről. Ötven méter hosszan, helyenként több mint másfél méter szélesen terítettek szét a hulladékokat a Hullám utcához csatlakozó vízparti közben.

illegális út

Tulajdonképpen a tó természetes elöregedését gyorsítják ezzel ugye itt ezeken a feltöltött területeken a vizinövényzet már nem valószínű, hogy meg fog telepedni illetve csak abban az esetben fognak újra megtelepedni ha visszabontásra kerülnek, így akár elég nagy területek szárazfölddé is létrejöhetnek - mondta Pécseli Péter a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője.

A munkások éppen talicskával hordták be a sittet, amikor rajta kapták őket. -Nagyon nehéz a felderítésük tehát igazából nagyon kevés ügy jár olyan eredménnyel ahol valóban lehet bírságokat kiszabni. Azt kell mondjam, hogy a bírságok most már elég magasak ahhoz, hogy azért legyen visszatartó erejük nem ritkák a milliós összegek - mondta Rozner György természetvédelmi őr.

Az ügy  kapcsán a rendőrség is nyomoz, természetkárosítás bűncselekménye miatt.

Címkék: feltöltés, természet, hulladék, Balaton, kis szines, kék hírek