Egy 20 éves férfi azt állította, hogy egy kaposvári kávéházban ellopták az övtáskáját, benne 34 ezer forintjával, bankkártyájával, a mobiltelefonjával és az irataival. Kiúttalannak tűnt az eset. A nyomozás során azonban kiderült, hogy azért hazudott, mert nem tudta kifizaűetni az albérleti díját. Elemében volt ez a korosztály. Egy másik, ugyancsak 20 éves férfi a rendőrségen azt mondta, hogy két, Kaposváron ismert személynek az aznap felvett 20 ezer forint fizetéselőlegéből fenyegetés és bántalmazás hatására átadott 15 ezer forintot. Róla is kiderült, hogy kitalált történtet adott elő. Azért tett feljelentést, mert a szüleinek nem tudott elszámolni a fizetésével.

Az életkor növekedésével a bejelentések súlya is nő. Ez volt legalábbis a pénteki trend. Egy 29 éves férfi autólopást jelentett be a nagyatádi kapitányságon, sőt azt állította, hogy az ismeretlen tolvaj bántalmazta is őt. A nyomozás kiderítette, hogy a férfi valójában közúti balesetet szenvedett az autójával.
No de ne higgyük, hogy az idősebbek tétlenkedtek ezen a bejelentősdi péntek estén. Egy 58 éves férfi ugyancsak Nagyatádon tett feljelentést, egy mezőgazdasági haszonbérleti szerződés miatt. Az ügyészségen azt mondta, hogy a bérbeadóként szereplő aláírás nem tőle származik, ennek azonban az igazságügyi írásszakértői véleményt ellentmond.

 

A vádlottak szabadlábon védekeznek.

 

 

 

 

Címkék: kék hírek