anyakönyv

A kaposvári rendőrkapitányság bűnügyi nyomozói felderítették, a vádelőkészítő osztály pedig nemrégiben vádemelési javaslattal fejezte be a 2007. februárjában indult ügyet. A férfi egy kaposvári ékszerboltba tért be, eljátszotta, hogy vevő. Az ott dolgozókat megtévesztve több mint  800 ezer forint értékben csalt ki ékszereket.

Az egyik eladó azonban az elkövető után szaladt, aki az ékszereket ekkor visszaadta, majd autón elmenekült a helyszínről. Miután visszaszolgáltatta az aranyakat a bűncselekménnyel okozott kár teljes egészében megtérült.

A nyomozás megállapította, hogy az elkövető egy román állampolgár volt, akit a rendőrség 2009. szeptemberétől körözött. Csak idén találták meg, kiadatására és őrizetbe vételére idén januárban került sor. Az elkövető előzetes letartóztatását azóta elrendelte a bíróság.

Az esetről akkoriban a Kapospont is beszámolt, mert az ékszertolvajokat fényes nappal üldözték a rendőrök Kaposvár belvárosában. Három külföldi férfi akart kifosztani egy ékszerüzletet, de az ott dolgozó hölgy nem hagyta annyiban: utánuk szaladt és visszaszerezte a zsákmányt. Segítségére sietett még egy könyvtáros és egy postás is.

Az ékszerboltba először csak az egyik férfi ment be, rövid időn belül háromszor is visszatért. Egy ékszerkollekciót állíttatott össze. A nagyobb összegű vásárlást színlelve 3 ezer euróval próbált fizetni. Arra kérte az eladó hölgyet, vegye át a pénzösszeget minél hamarabb. Közben bement az üzletbe a két másik férfi is. A vevő ekkor eljátszotta, hogy megijedt tőlük, és gyorsan visszakérte az eurókat az eladótól. Kicserélte a pénzköteget egy másikra. Ebben csak kívül volt euró, belül kétszázforintosok lapultak. A vevő ezzel fizetett, majd elment az ékszerdobozzal.

Az eladónő azonban észrevette a csalást. Bátran utánaszaladt a tolvajoknak. A megyei könyvtár melletti parkolóban érte utol őket. Egy könyvtárosnő és egy postás is a segítségére sietett. Közösen elállták az autó útját. Az esetnek több szemtanúja is volt. Az egyik tettes kinyitotta az ajtót, beugrott az autóba, kidobták a dobozt és elmenekültek. Az ismeretlen tettesek után nyomozást indítottak a kaposvári rendőrök. A lakosság segítségét kérték, egy  bordó színű autót kerestek, amivel akkor a bűnözők elmenekültek.  

Címkék: kék hírek