Gyakran a rendőr az első, aki megérkezik egy baleset helyszínére, vagy egy késeléshez, családi veszekedéshez, megelőzve a mentőket is. Ez leggyakrabban a somogyi vidéki peremfalvakban történhet meg, mutatott rá Kemény Gábor kaposvári kapitányságvezető. Egy tragikus baleset hívta fel a figyelmet a rendőrök egészségügyi szakértelmének fontosságára-és az esetleges hiányosságokra. Tavaly januárban az igali tetőn két személygépkocsi ütközött. A balesetet okozó autóban ülő sofőr a helyszínen meghalt, a másik járműben három szolgálaton kívüli rendőr utazott. Valamennyien megsérültek, súlyosan, életveszélyesen, illetve maradandó fogyatékossággal gyógyultak később.



A balesethez kivonuló rendőrök tanácstalanságával kellett szembesülniük az elöljáróiknak. Nem mertek hozzányúlni a sérültekhez, nehogy még nagyobb bajt okozzanak. Negyedóra telt el, amíg a mentő megérkezett. A mentők gyorsan reagálnak, de a távolság és a forgalmi viszonyok miatt néha percek telnek el, amíg eldugott kis községekbe eljutnak, mondta a kapitány. Ezért tartották fontosnak, hogy a Vöröskereszt somogyi szervezetével meglévő együttműködési megállapodás alapján képzést nyújtsanak az állomány egy részének: járőröknek, bűnügyi és baleseti helyszínelőknek és őrsön dolgozóknak, vagyis olyanoknak, akik hasonló esetekkel szembenézhenek mindennapi munkájuk során. A rendőrök önkéntesen vállalták, hogy részt vesznek az oktatásban, ami után egy tanúsítványt kapnak. Évente frissítik majd a tudásukat.

A képzést egy mentőtiszt, Vörhendi Péter, a Vöröskereszt megyei vizsgabiztosa vezeti. Szerinte Nyugat-Európában és Amerikában az újraélesztett betegek nagyobb része épül fel, mint hazánkban. Lényeges, hogy a rendőrök tájékozottak legyenek, és minél bővebb, jobb információt tudjanak nyújtani a sérülésekről, így szervezettebb lehet a mentés. A rendőrök elsősegélynyújtási kiképzése közérdek, ezért díjmentesen vállaltuk az oktatást, tette hozzá Gyarmati László, a somogyi Vöröskereszt elsősegélynyújtási koordinátora.  

A rendőrnek az az elsődleges feladata, hogy elhárítsa a vészhelyzetet: egy bűncselekmény után elfogja az elkövetőt, egy baleset után irányítsa a forgalmat. Az elsődleges teendői mellett azonban életet is menthet, szögezte le Kemény Gábor. Ezért nyújtottak be pályázatot három félautomata defillibrátor vásárlására. Az újraélesztő készülékek közül egyet a kaposvári kapitányságon helyeznek majd el, a másik kettőt járőrkocsikba teszik, amelyekkel főként vidékre járnak.   

Címkék: kék hírek