Kés a hátba

A vádlott, a 27 éves gyöngyösi nő hat évvel ezelőtt állt össze az élettársával, a sértettel. Egy fiúgyermekük született. Később a viszonyuk megromlott, szakítottak, de a közös gyerek miatt gyakran találkoztak. Tavaly július végén Siófokon nyaraltak, egy szobát béreltek. Velük volt a férfi korábbi kapcsolatából született fia, annak barátja, valamint a nő előző házasságából született két lánya. Az asszony háztartási munkákat vállalt a háznál, hogy fizethesse a nyaralást.

A volt pár napokig egy szobában lakott, gyakran vitatkoztak. Általában a férfi provokálta a nőt. Egyszer az asszony éppen mosogatott, közben a volt élettársa szidalmazta. A vádlott dühös lett, felkapott egy a mosogatóban lévő konyhakést, és mellkason szúrta a félmeztelen férfit. A megszúrt ember ezután lezuhanyozott, majd egy törölközőt szorított a sebre, hogy elállítsa az erős vérzést. Később rosszul lett, a fiával taxival mentek a siófoki kórházba.

Életveszélyes állapotban volt, sebészi műtét mentette meg az életét. Négy hét alatt gyógyult. A nőt emberölés bűntettének kísérletéért 3 év börtönre ítélték a Somogy Megyei Bíróságon. Az ítélet kimondta: másfél év után feltételesen bocsátható szabadlábra. A döntést az ügyész tudomásul vette vette, a védelem enyhítésért fellebbezett. Úgy tudjuk, még egy büntetőper áll a vádlott előtt: Egerben megkéselt egy intézkedő rendőrt is.

Címkék: kék hírek