építőipari bunyó

Kis híján agyonütötte. A megvert fiú azt mondta: három darabra szakadt, szinte szétrobbant a lépe. A támadó a húgát ért sértések miatt állt bosszút. A megvert fiú azt vallotta a bíróságon: nem akarta bántani alányt, csak viccelt vele. A bántalmazójától nagyon fél, ezért csak a vádlott távollétében, és édesanyja jelenlétében mert vallomást tenni.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádol az ügyészség egy 19 éves fiatalembert. A vádlott húga és a sértett, egy fiú osztálytársak voltak a kaposvári Építőipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskolában. A sértett magatartási és beilleszkedési zavarokkal küzdött, rendszeresen trágár szavakkal szidta, ütögette a lányt az osztályban. Egyszer a folyosón szándékosan meglökte a táskájával. A lányt zavarta a fiú viselkedése, ezt szóvá tette a bátyjának, aki elhatározta, hogy odamegy, és megleckézteti a fiút.

A testvérpár egy szeptemberi reggel érkezett az iskolához. A lány mutatta meg a bátyjának a sértettet, aki éppen a suli főbejárata felé igyekezett. A vádlott utána indult az épületbe. A nyakát átfonta a kezével, és kivezette az iskola bejáratánál lévő padhoz. Felelősségre vonta, de szerinte a fiú flegmán viselkedett, ezért a fivér még dühösebb lett. Ököllel a sértett feje felé ütött, a fiú hátralépett, és a mögötte lévő padra dőlt. A támadó a padhoz szorította, többször nagy erővel ütötte a fejét és a felsőtestét.

Akkor fejezte be az ütlegelést, amikor a húga rászólt, hogy hagyja abba, és elhúzta onnan. A megvert fiú beszaladt az iskolába, és leült a tanári szobával szembeni fotelbe. Tíz percig ült ott, amikor az arra járó pedagógusok észrevették, hogy súlyos állapotban van, erős hasi fájdalmakkal küzd. Mentőt hívtak hozzá. A kórházban meg kellett műteni, kivették a lépét a sebészek. A belső vérzései négy hét alatt gyógyultak meg.

A tettes egy ideig még az iskola bejáratánál ácsorgott, majd elment. A fiatalembert korábban testi sértésért és más bűncselekményekért 2 év 6 hónap börtönre ítélték, a büntetését már letöltötte. Kedden az iskolai bunyóért 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték a Somogy Megyei Bíróságon. Az ítélet nem jogerős.

Címkék: építőipari, verekedés, kék hírek