A túlnyomóan napos, száraz, rendkívül meleg időt okozó anticiklon lassan gyengül, így a változást okozó frontok is már megközelítik hazánkat. Kedden egy közelgő hidegfront előterében leszünk, a délkeleti tájak fölé még az eddigieknél is melegebb levegő érkezik. Néhol megdőlhet az eddigi abszolút melegrekord.

Szerdán már elér bennünket a front, ennek hatására labilizálódik a légkör, növekszik a zivatarhajlam. Helyenként jégeső, szélvihar is előfordulhat és lesznek tájak amelyek szárazon maradnak. Kissé már enyhül a nagy meleg, de még mindig 35 fok köré emelkedhet a hőmérséklet.

Csütörtökre erős szél kíséretében megérkezik fölénk a frissebb levegő, ekkor már 30 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Kedd: folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órákban 38-40 fok közé melegszik a levegő, de kisebb körzetekben akár 41-42 fok sem kizárt. Késő estére 32-34 fok közé hűl a levegő.

Szerda: eleinte napos, száraz idő várható, majd a későbbiekben erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és többfelé valószínű zápor, heves zivatar. A szél északnyugatira fordul és megerősödik. A zivatarok mentén károkozó szélvihar is előfordulhat. A hajnali órákra 21-24 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 34-36 fok között alakulnak. 

Csütörtök: változóan gomolyfelhős, napos idő várható. Néhol előfordulhat zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 20-22 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: péntektől ismét nyugodtabb, naposabb, szárazabb időszak kezdődik. Szélsőségektől mentes meleg nyári idő várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: június, aszály, július, augusztus, vihar, hőség, kánikula, csapadék, nyár, időjárás, zivatar, zápor