Az közelgő front előterében meleg, labilis levegő érkezik fölénk ami kedvező feltételeket biztosít a gomolyfelhő képződésnek és a záporok, zivatarok kialakulásának. A csapadék azonban még csak néhol és kisebb körzetekben lehet jellemző. 

Szerdára megérkezik a frontzóna amely várhatóan lelassul felettünk, így még a csütörtöki nap időjárását is meghatározza majd. Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőkből szórványosan bárhol előfordulhat eső, zápor, zivatar és főleg csütörtökön több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Kedd: a napsütés mellett már időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet és néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél élénk, helyenként erős lesz. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő. A késő esti hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak.

null

Szerda: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég és szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 16-18 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-27 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős, záporos tájakon mérhetjük. 

null

Csütörtök: eleinte többfelé valószínű eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 13-15 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: péntektől szárazabb, stabilabb levegő érkezik fölénk, a hétvégén már naposabb, melegedő idő várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Somogy vármegye, időjárás, Kaposvár