A hét első napjaiban még marad az igazi nyári idő, a nappali hőmérsékletek megközelíthetik a 30 fokot. Eleinte a napos, száraz idő várható, majd kedden egy közelgő frontrendszer hatására már labilissá válik a légkör, növekszik a zápor, zivatarhajlam.
Szerdán a hullámzó hidegfront alakítja időjárásunkat, több lesz felettünk a felhő, és záporok, zivatarok is előfordulhatnak. A megerősödő északnyugati széllel néhány fokkal frissebb levegő érkezik fölénk, a nyugati tájakon már lehűlés kezdődik.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Hétfő: a napsütés mellett időnként fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak.
Kedd: a napsütés mellett már időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.
Szerda: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég és szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 16-18 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 23-27 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős, záporos tájakon mérhetjük.
Távolabbi kilátások: csütörtökön is marad a változékony idő, majd péntektől várhatóan megnyugszik a légkör, csökken a zápor, zivatarhajlam. Komolyabb felmelegedés azonban egyelőre nem valószínű.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: Somogy vármegye, időjárás, Kaposvár