A következő napokban is marad az erős északi áramlás amellyel hűvös, nedves léghullámok érkeznek fölénk. Gyakran lesz erősen felhős az ég, csak néhol süthet ki átmenetileg a nap. Összességében többfelé várható eső, zápor, a több csapadék a déli tájakon hullhat. A szél erős, időnként viharos lesz, ezért a 10 fokos maximum hőmérsékleteket a ténylegesnél jóval hűvösebbnek érezhetjük majd.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Vasárnap: többnyire borult lesz az ég és többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati, északi szél erős, helyenként viharos lesz. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő.
Hétfő: többnyire felhős vagy borult lesz az ég és szórványosan várható eső, zápor. Az északi szél megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak.
Kedd: marad az erősen felhős idő és szórványosan továbbra is előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a jövő hét péntekig marad a változékony, hűvös idő, majd ezt követően valamelyest megnyugszik a légkör és néhány fokkal erősödik a nappali felmelegedés.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: Somogy vármegye, időjárás, Kaposvár