Szerdán a közelgő légörvény előterében még igen enyhe levegő érkezik fölénk, a nappali hőmérsékletek elérhetik a 16-17 fokot. Napközben erősen megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban még csak elvétve fordulhat elő. 

Csütörtökre megérkezik a ciklon csapadékzónája, nagy területen várható jelentős eső, zápor. Helyenként 20-30 mm eső sem kizárt. A Dunántúl fokozatosan a légörvény hátoldali, hideg áramlásába kerül. A viharossá fokozódó északi széllel megkezdődik a sarkvidéki eredetű hideg levegő beáramlása, jelentős lehűlés veszi kezdetét. 

Pénteken is folytatódik a csapadékos idő, a további lehűlés hatására az esőt elsősorban nyugaton és a magasabb dombokon átmenetileg havas eső, havazás válthatja fel. A szél továbbra is viharos lesz, helyenként 80-100 km/h erősségű lökések is előfordulhatnak. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Szerda: napközben eleinte még előfordulhat napsütés, majd fokozatosan megnövekszik a felhőzet, eső azonban még csak néhol fordulhat elő. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: borult idő várható sokfelé jelentős esővel, záporral. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak. 

Péntek: borult idő várható többfelé jelentős esővel. Az északnyugati szél viharossá fokozódik. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: szombaton már távolodik a ciklon, csökken a csapadékhajlam, de a szél erős, helyenként viharos marad. A jövő hét közepéig kissé erősödik a nappali felmelegedés, de még így is marad a hűvös idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: mediterrán ciklon, viharos szél, változás, hőmérséklet, Somogy, időjárás