A közelünkben elhaladó mediterrán ciklon hátoldalán észak felől ismét hidegebb levegő érkezik fölénk, péntektől fokozatos lehűlés veszi kezdetét. Kezdetben még nedves levegő alakítja időjárásunkat, így csapadékra is számíthatunk. Eleinte eső várható, majd szombaton a beáramló hideg levegő hatására már kisebb hóesés is előfordulhat. Számottevő havazás azonban nem valószínű és a későbbiekben már egyre inkább csökken a csapadékhajlam. Komolyabb lehűlés nem várható, a nappali hőmérsékletek néhány fokkal fagypont felett alakulnak.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Péntek: folytatódik a borongós idő, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Néhol kisebb eső, havas eső is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. A késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.
Szombat: többnyire borult idő várható és elszórtan hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.
Vasárnap: folytatódik a többnyire borult idő és elszórtan hószállingózás is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -1, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a jövő hét elején még marad a télies idő, majd kedden egy melegfront éri el hazánkat amely mögött jelentős enyhülés kezdődik.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...