A hétvégén keletire vált felettünk az áramlás, amellyel már szárazabb, de egyre hidegebb levegő érkezik fölénk. Kelet felől csökken a ködhajlam és megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Vasárnap a napsütésé lesz a főszerep, a nappali hőmérsékletek azonban már délnyugaton is fagypont alatt maradnak. A jövő hét elején pedig tovább hűl a levegő, visszatérnek a kemény éjszakai fagyok.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Szombat: a felhők és a köd mellett már napos időszakok is lehetnek. A keleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 0,+2 között alakulnak. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő.
Vasárnap: gyengén felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, kisebb körzetekben azonban továbbra is előfordulhatnak tartósan ködös időszakok. A keleti szél megélénkül. A hajnali órákra -6,-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek -2, 0 fok között alakulnak.
Hétfő: többnyire napos idő várható, csak néhol maradhat meg tartósabban a köd. A keleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -10,-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek -4,-2 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében marad a fagyos, de többnyire napos, száraz idő. Az éjszakai órákban a hóval borított tájakon -15 fok alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: lehűlés, hőmérséklet, hideg, Somogy, időjárás