A következő napok időjárását egy a Brit térség felett megerősödő anticiklon alakítja. A magasnyomású légköri képződmény áramlási rendszerében észak felől sarkvidéki eredetű, hűvös vagy hideg levegő szivárog fölénk. Látványos, erős lehűlésre nem kell számítnai, de napról napra néhány fokkal csökken a hőmérséklet, az időszak végén már 15 fok alatti maximumok is előfordulhatnak. Éjszakánként pedig a derültebb, szélvédett helyeken ismét megjelennek a gyenge fagyok. A kisebb lehűlés szárazon érkezik, így csapadék továbbra sem várható.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. Késő estére 10-13 fok közé hűl a levegő.
Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak.
Szerda: változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a hét legvégéig marad a csendes, száraz, hűvös idő. Az időszak végén már növekedhet a ködhajlam.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: gyenge fagy, hőmérséklet, lehűlés, Somogy, időjárás