Keddtől egy ciklon áramlási rendszerébe kerülünk, ismét változékonyra fordul időjárásunk. Továbbra is meleg, de már nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk. A légköri helyzet kedvez a gomolyfelhő képződésnek, illetve a záporos csapadék kialakulásának.
Több-kevesebb napsütésre mindennap számíthatunk, de közben erősen felhős időszakok is lesznek és a következő napokban összességében többfelé valószínű zápor, zivatar.
Az éjszakák enyhék lesznek, általában 10 fok feletti minimumok várhatók, napközben pedig kevéssel 20 fok fölé melegszik a levegő.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Kedd: a napsütés mellett már időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és a délutáni óráktól elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.
Szerda: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak.
Csütörtök: gyakran lesz erősen felhős az ég és többfelé várható eső, zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: péntekre megérkezik fölénk a ciklon hidegfrontja, többfelé várható újabb eső, zápor és több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Hétvégén már várhatóan csökken a csapadékhajlam.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: Somogy vármegye, időjárás, Kaposvár