A szombaton érkezett markáns front mögött északi áramlás alakul ki amellyel hideg, többnyire száraz levegő áramlik fölénk. A következő napokban az átlagosnál jóval hidegebb időre számíthatunk, éjszakánként többfelé várható fagy és napközben sem lesz melegebb 5-7 foknál. A napsütés mellett erősen felhős időszakok is lehetnek, de zápor, esetleg hózápor csak elszórtan fordulhat elő.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Vasárnap: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de zápor, hózápor csak elvétve alakulhat ki. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.
Hétfő: gyakran lesz felhős az ég, rövid napos időszakok azonban előfordulhatnak. Elszórtan zápor, hózápor is kialakulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak.
Kedd: többnyire felhős idő várható és elszórtan zápor, hózápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra -2,+1 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől fokozatos enyhülés várható, a hétvége felé már kevéssel 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Tartós, zavartalan napsütés nem várható, igaz csapadéknak is kicsi az esélye.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: Somogy vármegye, Kaposvár, időjárás