Szerdán és csütörtökön is folytatódik a változékony idő, de kevesebb helyen valószínű csapadék. Az északnyugatira forduló széllel valamivel hűvösebb levegő érkezik fölénk, így kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés.
Pénteken ugyanakkor már egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, így ismét megvastagszik a felhőzet és a nap második felében már többfelé várható eső, zápor. A hőmérsékletekben még nem lesz lényeges változás.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban napos időszakok is lehetnek. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.
Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol előfordulhat zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak.
Péntek: napközben fokozatosan megvastagszik a felhőzet és a délutáni óráktól már többfelé valószínű eső, zápor Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: a hétvégén a mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, hűvös, csapadékos időre számíthatunk. Többfelé hullhat jelentős mennyiségű eső.
A jövő hét első napjaiban is marad a változékony idő.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: időjárás, somogy vármegye, kaposvár