Keddtől azonban nyugalomba jut felettünk a hidegfront, ismét anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat. Napos, száraz időszak kezdődik, a frontok messze elkerülik térségünket. Mérséklődik a légmozgás, ennek hatására erős lesz az éjszakai lehűlés. 

Somogy nagy részén kiterjedt fagyok várhatók, helyenként -5 fok közelébe hűl a levegő.
Napközben 10 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Hétfő: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan zápor, hódara zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő. 

null

Kedd: napos, száraz idő várható gyenge változó irányú széllel. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

null

Szerda: folytatódik a napos száraz idő. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -5,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: csütörtök hajnalban még előfordulhat gyenge fagy, majd napközben már megkezdődik az enyhébb levegő beáramlása, jelentős enyhülés veszi kezdetét. Eleinte marad a napos idő, majd a hétvégén már ismét több lesz a felhő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Somogy vármegye, időjárás, Kaposvár