Északi, északnyugati áramás alakult ki felettünk amellyel több hullámban hideg, eleinte még nedves levegő érkezik fölénk. Vasárnap még marad a borult ég és helyenként újabb eső, zápor is előfordulhat. Hétfőn egy erősebb hidegfront éri el hazánkat. Többfelé viharossá fokozódik a szél és elszórtan még mindig előfordulhat futó zápor, néhol hódara zápor.

Keddtől nyugalomba jut a front, naposabbra, szárazabbra fordul az idő. Mérséklődik a szél, így az éjszaka már fagyosnak ígérkezik.  

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Vasárnap: többnyire borult idő várható és szórványosan újabb eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 8-10 között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

null

Hétfő: felszakadozik a felhőzet, futó záporok azonban még előfordulhatnak. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. 

null

Kedd: napos, száraz idő várható. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a szerda és a csütörtök hajnal még fagyos lesz, majd ezt követően újabb felmelegedés kezdődik, a következő hétvégén már kellemes tavaszi idő várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Somogy vármegye, időjárás, Kaposvár